Tolltisztítás érdekesség-novella

Kering, perdül, fordul a pihe, nézem a kukucskálón, milyen frissen fickándozik, nem akarom elhinni, hogy akár nyolcvanéves is lehet, nem néztem volna ki belőle. Tollban nem vagyok jártas, Babi azonban felvilágosít, hogy a kor nem számít. Megnyugodva hallom, bár magam gyűrött kis párnákat vackolok a fejem alá odahaza, nekem úgy kényelmes, de ebből látszik, hogy nem vagyok rendes ember. Mert a rendesek tollpárnán alszanak, amelyet időről-időre, mondjuk öt évenként, de hamarabb is-ajánlatos átmosni.
Odahaza ez aligha fog sikerülni, a Városmajor utcában viszont ez percek alatt megtörténik, akár meg is lehet várni.
Ezt főleg a gyanakvók részesítik előnyben, akik biztosak akarnak lenni abban, hogy őseik tollát kapják vissza, nem cserélik el a tisztítóban az örökül rájuk hagyott pihét. Ezért inkább ott üldögélnek és nézik, miként hasítják fel az öreg angint a vánkoson, szórják be a tollat a titokzatos masinába, amely előbb kirostálja, majd forró gőzben-vízben lemossa, utóbb megszárítja. Aztán egy leleményes gépezet (ügyes, mert ki is lehet vele pótolni a párnába gyömöszölt tollat, hogy kívánság szerint legyen keményebb, vagy puhább) beletuszkolja egy új párnahuzatba.A huzat szó megint csak hozzá nem értésem bizonyítéka, hiszen ez ismét angin, azaz impregnált vászon, amit időről-időre jobb kidobni, mert elfárad, zsírosodik, nem úgy, mint a toll, amely örök életű. Már ha valóban libatoll.

Mondom tolltanban nem vagyok jártas, ezért tágra nyílt fülekkel hallgatom a sok érdekes információt. Azt, hogy sok helyen nem csak libatollal, de kacsatollal, sőt csirketollal is tömnek, eléggé el nem ítélhető módon paplant, párnát, dunyhát, ám az szúr. Egyedül a libatoll rugalmas, felveszi a fej formáját, alásimul.

Sorolnak befele az ajtón, le a lépcsőn a kuncsaftok, egy úr két kispárnát hoz, ráér délutánra, majd a neje jön érte,ő csak lehozta, hogy levegye a felesége válláról a terhet. Szinre lép Márta néni, három párnát hoz, egy nagyot, két kicsit, a férje szeret ágyban szeret olvasni, most nyűgös. Amig Babi a tollát tisztítja, Márta néni az amerikai elnökválasztással kapcsolatos gondolatait osztja meg a jelenlévőkkel. A párnák előbb készülnek el, mintsem a diskurzus befejeződne, ám Márta néni a dagadó párnákkal a Csaba utca felé indul. De még hátraszól, nem is nekem mondja, csak magának:

- Azért az olyan megnyugtató, hogy ha az ember ugyanarra a párnára hajtja le a fejét, amire a nagyanyja.
Erre még soha nem gondoltam. (K.Gy.J.2000)